Az éjszakában megbúvó felhők... ringatóznak a szél karjaiban...
S némán bámulják a végtelent... Senki nem látja, hogy oly szomorú
Egy hegy, melyet körbelehel a fájdalom... Könnyes szemei siratják a madarak röptét
Leláncolva bánatával nézi az éj az örök mozdulatlant...
S kacaja visszhangzik üregei közt...
Tépik sebeit és nem tudja, hogy az éj leszállt és a tücskök nem zenélnek már többé...
Csak van egymagában, egy egész láncolatban...
És érzi azt, hogy voltak egyszer az érzelmek... Melyek már soha nem lesznek...
Talán a fák sem azért sóhajtoznak, hogy legyen hangjuk
Hanem mert egyszer egy világ megkívánta a sóhajait...
Egy hegy lett ennek anyaföldje a borongós éjszakában
Messze azon... s talán messze mindenen
És csak fájdalom, és végzet, és magány... és talán...
Cruciamentum, despero, torqueo, exordium qoud extrenitas
Cruciamentum, despero, torqueo, exordium qoud extrenitas
Cruciamentum, despero, torqueo, exordium qoud extrenitas
Cruciamentum, despero, torqueo, exordium qoud extrenitas
Cruciamentum, despero, torqueo, exordium qoud extrenitas
Hegy az örök mozdulatlan...